NÉMETSÉG [némëtség v. némëccség v. németség] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
- 1. (választékos) A német (II. 2) melléknévvel kifejezett sajátság, jelleg; azoknak a tulajdonságoknak, sajátságoknak az összessége, amelyek a német embereket, népet, nemzetet jellemzik. Schiller a németség egyik legnagyobb kifejezője. || a. (választékos) Vkinek (vminek) német volta, jellege. Bach zenéjének németsége. Büszke németségére.
- 2. A beszédnek, a stílusnak az a tulajdonsága, hagy megfelel a német nyelv szellemének, törvényeinek, szerkezeti szabályainak. Helyes, hibás, jó, rossz, tiszta németség. Kifogástalan németséggel ír. Tört németséggel elmondta, hogy
|| a. (jelzővel) A német nyelv vmelyik (táji) változata; német nyelvjárás. Bajor, berlini, osztrák németséggel beszél. □ A legzamatosabb bécsi németséggel tárgyalt. (Krúdy Gyula)
- 3. A németek, a német emberek összessége. Az egész németség; a németség lélekszáma. || a. A német nép vmelyik csoportja, nagyobb tömege. A magyarországi németség.
németségi; németségű.