LÁTOMÁNY főnév -t, -ok, -a (régies)
Látomás. □ Kemény alakjaiban
a tények világával lépten-nyomon összeszövődik
a képzelem, a sejtések, a látományok világa. (Péterfy Jenő) Egyszerre, mintha látomány keletkeznék, elkáprázott a szemem. (Mikszáth Kálmán) || a. Meglepő, valószerűtlen jelenség, tünemény. □ A látomány Eltűnt az éjben. (Petőfi Sándor) Eléjök lépett a fák közül egy mennyei látomány. (Mikszáth Kálmán) || b. Látvány (2). □ Mindenütt vér. Undok látomány! (Vörösmarty Mihály) S hogy nincs apám, szívem-szememnek Legelső látománya lett. (Sárosy Gyula)