LEVETKŐZ [ë-e] tárgyas ige -tem [e], -ött, -zön, (
régies) levetkez [ë-e-ë] -ett, -zen [ë, ë]
- 1. (választékos) Levetkőz vmit: rendsz. vmely rossz tulajdonságtól némi erőfeszítéssel megszabadítja magát, leszokik róla, elhagyja. Vetkőzzük le hibáinkat! Ezt a modort nem bírja levetkőzni. □ Ohajtanám,
vetkeznéd le ezen szeszélyeket. (Vörösmarty MihályShakespeare-fordítás) Így vetkőztem le azon hibát, miért okos ember az életben bizonyosan kinevetve. (Vas Gereben) || a. (irodalmi nyelvben) Levetkőz vmit: <személy, közösség> akaratlanul elveszti jellegét. □ Árpád nemzete sokat veszített eredeti sajátságaiból, anélkül, hogy jelleme alapvonásait levetkezte volna. (Arany János)
- 2. (elavult, irodalmi nyelvben) Levetkőz vmit: társadalmi helyzetét megtagadja, eltitkolja, s így pusztán emberi mivoltában mutatkozik. □ A gyülést most titkon hallgatom, Levetkezem magamról a királyt. (Vörösmarty Mihály) Megkísérté egészen levetkőzni a királynőt magáról. (Jókai Mór)
- 3. (ritka, régies, irodalmi nyelvben) <Ruhát> levet (4). □ Az ember levetkőzi feszes, gátoló öltönyeit. (Jókai Mór)
- levetkőzés; levetkőzhető; levetkőző; levetkőzött.