KEVÉLYSÉG [e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban) (választékos)
A kevély (1) melléknévvel kifejezett (emberi, jellembeli tulajdonság; vkinek kevély volta; gőg, dölyf, felfuvalkodottság. Kevélységében azt sem tudja, mit csináljon, hogyan lépjen. Kevélységből megvet, lenéz mindenkit. Kevélységből vágyik rangra, méltóságra. □ A kevélység csupán a bolondnak gondja: Úgy van! mert a kevély a világ bolondja. (Csokonai Vitéz Mihály) Gyötri kevélységét a szégyen. (Vörösmarty Mihály) || a. Vkinek, vminek kevély (1, a) volta. Arcának, hangjának, járásának, tekintetének kevélysége. Nevetséges ennek az embernek a kevélysége.