KÉTEL [e] ige (főleg egyes számú tárgyas ragozásban) kétlem, kétled [ë, ë] kétli, kétlette [ë-e], kételd; kétleni [e, e]
- 1. tárgyas (főleg tárgyas ragozásban) Nem veszi bizonyosra, kétségbe vonja; kételkedik benne. Nem kétlem, hogy eljön. □ Meglesz, ne kételd, amit ránk bízol. (Vörösmarty Mihály) Szép város, de kétlem, hogy annyit megérjen, Mint nálunk egy cső tavaszi időben. (Mikszáth Kálmán) E bús magyar föld | Új Kisértetét várja-várja
| Az én Istenem sújtsa le azt, Ki e hitet kétli. (Ady Endre) || a. tárgyas (elavult) Kétségben van felőle. □ Kétlem, mit tegyek. (Vörösmarty Mihály)
- 2. tárgyatlan (régies, irodalmi nyelvben) Kételkedik (4). □ Kétle a bölcs, hátrált a tevékeny. (Arany János)
- kétlés; kétlő.