KÉRLELHETETLEN [e-e-e-e] melléknév -ül, -ebb [e], (
régies,
irodalmi nyelvben) kérlelhetlen [e-e-e]
- 1. Olyan <személy>, akit kérleléssel, könyörgéssel nem lehet megindítani, meghatni; elhatározásához v. a rendelkezésekhez, törvényekhez hajthatatlanul ragaszkodó. Kérlelhetetlen bíró, zsarnok. □ A kaszárnya udvarán belül
Vértessy csak katona, a szigorú
, kérlelhetlen parancsnok. (Jókai Mór) Gergelynek nem szabad tudnia, hogy kegyelmed itt van. Ebben kérlelhetetlen vagyok. (Gárdonyi Géza)
- 2. Ilyen személyre jellemző <magatartás, megnyilatkozás, tulajdonság>. Kérlelhetetlen hang, szigor. □ Nem az én reszortom mondá az ő kérlelhetetlen tárgyilagosságával. (Mikszáth Kálmán) [Nagyanya] egész ember volt
, igazságos
szeretetével, kérlelhetetlen,
okos akaratával. (Kaffka Margit) || a. (átvitt értelemben, választékos) Feltétlenül érvényesülő <dolog>. Kérlelhetetlen logika. □ Eötvös nem tudja a szenvedélyt, mint charaktert rajzolni, sem annak
kérlelhetetlen, végletekre vivő logikáját. (Péterfy Jenő)
- kérlelhetetlenség.