KÉNYSZER [ë v. e] főnév -t, (-ek), -e [ë, e]
Vkinek v. vkiknek az az erőszakon alapuló ténykedése, cselekvése v. vmely helyzetnek, állapotnak, körülménynek olyan jellege, amelynek hatására vki, esetleges ellenállásával felhagyva, másképp cselekszik, viselkedik, mint ahogy akar v. szeretne.
Belső kényszer; erkölcsi kényszer; → fizikai kényszer; hivatali, külső kényszer; → lelki kényszer; → lelkiismereti kényszer; társadalmi, zsarnoki kényszer; a körülmények kényszere; minden kényszer nélkül; kényszer hatására; kényszerből cselekszik; a kényszernek ellenszegül, enged, engedelmeskedik; kényszert alkalmaz; kényszerrel él. □ Vakon, nagy kényszerek között | harcolt a bús magyar. (Babits Mihály) Megszabadultam egy kis pletykázási kényszer terhétől. (Móricz Zsigmond)
- Szóösszetétel(ek): 1. kényszeralkalmazás; kényszerár; kényszerárverés; kényszerbiztosítás; kényszercselekedet; kényszereladás; kényszereszköz; kényszerhazugság; kényszerkézbesítés; kényszerkezelés; kényszerlépés; kényszermegoldás; kényszerszabály; kényszerszervezet; kényszerszolgálat; kényszertörvény; 2. munkakényszer; vételkényszer.