KÉNYSZERŰSÉG [ë v. e] főnév -et, -e [ë, e] (többes számban ritka)
- 1. Vminek kényszerű volta. A természet vas kényszerűsége; a viszonyok kényszerűsége folytán. □ A háborúval indokolták az adófelemelés kényszerűségét. (Jókai Mór)
- 2. Kényszerű helyzet, állapot; kényszerhelyzet, kénytelenség. Elháríthatatlan kényszerűség; a kényszerűség visz rá vkit vmire; beletörődik a kényszerűségbe; kényszerűségből háborút visel. □ Családja súlyos erkölcsi kényszerűség miatt hagyta el az országot. (Jókai Mór)