KÉNYE-KEDVE [e-e-e] főnév (személyragos) kényét-kedvét v. kénye-kedvét
Önkénye, hatalmaskodása. Ki van szolgáltatva az ellenség kénye-kedvének v. kényének-kedvének. □ Vagy nem ember a nő, folytatá gerjedve, Hogy törvényét szabja férfi kénye, kedve? (Arany János) || a. Saját tetszése, kívánsága, akarata. Kénye-kedve szerint; kényétől-kedvétől függ vmi. A hatalmasok kényük-kedvük szerint jártak el. □ Beszéljen ön kénye-kedve szerint. (Jósika Miklós) Szabad a magyar nép, fejét föltarthatja, Kénye kedve szerint kezeit mozgatja. (Petőfi Sándor)