KEPICKÉL [e] tárgyatlan ige -t, -jen [ë] (
tájszó)
Ide-oda kapkodva, rugdalózva mozog, kezét-lábát hányja-veti. □ Dobó letartja egy pillanatra a lámpát, hát ott kepickél a sok fegyveres, turbános török a nagy fekete vízmedencében. (Gárdonyi Géza) || a. (
átvitt értelemben,
bizalmas,
gúnyos) Kétségbeesetten küszködik, hogy a bajból kimeneküljön; vergődik.