Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
KELLETLEN [ë-e-e v. e-e-e] melléknév és határozószó, (népies) kölletlen
I. melléknév -ül, -ebb [e]
1. Teherként elviselt v. végzett, nem kívánatos, nem tetsző. Kelletlen munka; kelletlen vendég. □ Így noha bús, még is kelletlen nem lesz az élet. (Vörösmarty Mihály) Még a tél folytán kapott tudósítást attól a jogtudóstól, akit az alispán kelletlen látogatása alkalmával megismert. (Jókai Mór) Szégyellte magát a kijózanodás kelletlen perceiben. (Kaffka Margit)
2. Az ilyesmit elviselő ember lelkiállapotára mutató, valló. Kelletlen arc; kelletlen mozdulattal; kelletlenül táncol. Csak kelletlenül felelt a kérdésekre. □ Megtöltöm poharam, s iszom kelletlenül. (Tompa Mihály) Fiatalos, kissé pufók arcán kelletlen felhőcske futott át. (Mikszáth Kálmán) || a. Olyan <személy>, akinek viselkedése állandóan ilyen lelkiállapotot tükröz. Kelletlen ember. □ Ki fene szeressen egy ily kölletlen teremtést? (Vörösmarty Mihály)
II. határozószó (irodalmi nyelvben) Kelletlenül. □ Segítsetek rábírni Hunyadit, | Hogy engem elkisérjen Ohajtom , hogy azt Örömmel és ne kelletlen tegye. (Vörösmarty Mihály) Nem kell? Im azonban kelletlen, hivatlan A fiú betoppan. (Arany János)