KÉJENC [e v. ë] főnév -et -e [ë, e] (
rosszalló)
A szokatlan, felfokozott nemi kéjt kedvelő, hajszoló, rendsz. változatos szerelmi viszonyaiban ezt kereső férfi.
Vén kéjenc. □ Saját maga hozta a jólismert kéjenc lakáig szíve szerelmesét. (Jókai Mór) || a. jelzői használat(ban) Ilyen természetű <személy>.
Kéjenc római császár. □ Kéjenc és buja zsarnokot neveltek ki belőlem. (Móricz Zsigmond) || b. jelzői használat(ban) Ilyen személyre valló, rá jellemző.
Kéjenc tekintet, vigyorgás; kéjenc természetű.
- Szóösszetétel(ek): kéjenchajlam; kéjenctermészet.
- kéjenckedik; kéjencség.