KEGYED [ë-e v. e-e] névmás, személynévmás -et [e], kegyetek [ë-e-ë v. e-e-ë]
(régies) <Udvarias, megtisztelő megszólításként:> ön. □ Városi úr, valami finomul kellene megszólítani. Kegyed-e vagy Ön? (Vörösmarty Mihály) Drága komámasszony, kegyedet kérem meg
(Petőfi Sándor) Kegyed nem olyan társaságba való
(Jókai Mór) || a. (elavulóban, finomkodó) <Az ön-nél kevésbé rideg, a magá-nál megtisztelőbb megszólítás, főleg nőkkel szemben.> Kegyed talán üljön erre a kényelmesebb székre. □ Tegnapelőtt történt, hogy egyszerre eszembe jutott kegyed
(Krúdy Gyula)