KEGYELET [ë-e-e v. e-e-e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban) (kissé
választékos)
Elhunyt személy iránt érzett, részvéttel áthatott tisztelet, megbecsülés, hála és szeretet érzése.
Hálás, mélységes, őszinte kegyelet; a kegyelet adója; vkinek az emlékét kegyeletben tartja; kegyeletből tesz vmit; kegyeletét lerója vki iránt; kegyelettel adózik vkinek; kegyelettel emlékezik meg vkiről. Kegyelete jeléül koszorút helyezett el a ravatalon. Emlékét kegyelettel őrizzük. □ A halottak álmai felett Szépen virúl a kegyelet. (Arany János) Halottak napján, olcsó kegyelet! | Eljössz te is s meggyujtod mécsedet! (Reviczky Gyula) || a. Múltbeli v. történelmi személy, tárgy, esemény iránti áhítatos tisztelet érzése.
Kegyelettel ülték meg október 6-át. Kegyelettel keresték fel Drégely várát. □ Rátekint a vándor és tovább folytatja; Néma kegyelettel függenek a szaván. (Arany János) A szalonban
ragyogtak az ibrikek és kancsók,
melyeket nemzedékről nemzedékre megőrzött a kegyelet. (Kosztolányi Dezső)
- Szóösszetétel(ek): kegyelethiány; kegyeletlerovás; kegyeletsértés; kegyeletteljes.
- kegyeleti.