KARTÁCS főnév -ot, -a (
katonaság,
történettudomány)
Ólomgolyókkal v. vasdarabokkal töltött, vékony bádog falú tüzérségi lövedék, amely közvetlenül a cső előtt robban, és kúp alakú teret szór be; közelről történő támadás elhárítására használták.
Kartácsra tölti az ágyút; kartáccsal lövet. □ Alabin négy ágyúja mögött állt, amik kartácsra voltak töltve. (Jókai Mór) || a. (
régies)
Ezer v.
milliom kartács: <enyhe, katonás szitkozódásként, bosszús felkiáltásként>. □ Ezer kartács! meg van ez a játék nyerve. (Mikszáth Kálmán)
- Szóösszetétel(ek): kartácságyú; kartácslövés; kartácsszóró; kartácszápor.
- kartácsol.