KÜLÖNKÖDIK tárgyatlan ige -tem, [e], -ött, -jék (-jön) (
ritka)
- 1. (gyak. rosszalló) <Személy> a többitől, a többi hasonlótól, vmely alkalmi közösségtől elválva, különváltan cselekszik, eltérően viselkedik. Mi együtt mentünk, de ő most is különködött.
- 2. (irodalmi nyelvben) Vmit külön, nem a többivel együtt, nem a többihez hasonlóan művelve, téve kiválik, kitűnik. □ A tájfestészetnek különböző iskolái vannak
: egyik modor a "hangulati", másik a "benyomásos",
az ötödik az úgynevezett "szép vidékek" ábrázolásában különködik. (Jókai Mór)
- különködés; különködő.