KÖZÖNY főnév -t, -e [e] (csak egyes számban) (választékos)
Részvétlenségből, fásultságból, érdeklődés hiányából eredő nemtörődömség; közömbösség. Fásult, hideg közöny; közönyt tanúsít; közönnyel fogad vmit; közönnyel viseltetik vki, vmi iránt. □ Gyakran hódított meg nőket hevességével vagy közönyével. (Krúdy Gyula) A szalmaláng közönybe és undorba veszett. (Babits Mihály) Ez is rettenetes, ez a közöny, | s ezek a nyugodt hónapok, | melyekben rád se gondolok. (Szabó Lőrinc)