KÖLTEMÉNY [e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. (választékos) Művészi formában megalkotott, rendsz. verses irodalmi mű. → Drámai költemény; elbeszélő, lírai költemény; → tanító költemény; Petőfi költeményei; költemények prózában. □ Oh Honderü
| Javad kivánom! mert hisz aranyával Fizetted egykor költeményimet. (Petőfi Sándor) A dal ma szép lesz, mély lesz és enyém | szimbolumokkal teljes költemény. (Babits Mihály) Oly zavaros voltam, oly bolond |
De olyan | gyerek is, hogy egy szó, egy kis remény | szinte kicserélt, vagy egy költemény, | mely épp illett rám. (Szabó Lőrinc) || a. (irodalomtudomány) Összetettebb, bonyolultabb érzelmeket kifejező, a dalnál rendsz. hosszabb lélegzetű verses lírai mű.
- 2. (régies) Kitalált, költött, valótlan dolog v. esemény. □ Akár való, akár csak költemény | Kontnak szerelme, azzal kezdem el, És lelki útait kikémelem. (Vörösmarty Mihály) Hát csak költemény lesz alkalmasint az is, hogy [Mátyás király] itt járt,
ott járt. (Mikszáth Kálmán)
- 3. (zene) Szimfonikus költemény: zenekarra írt nagyobb szabású zenedarab, amely programjául vmely esemény, történés v. jelenség zenei megjelenítését tűzte ki. Liszt szimfonikus költeményei.
- Szóösszetétel(ek): 1. költeményfüzér; költeménygyűjtemény; 2. hősköltemény; pásztorköltemény; tanköltemény.
- költeményes; költeményke.