KOTTA főnév kottát, kottája, (
népies,
régies) kóta
- 1. (zene) Zeneművek leírására haszn. jelrendszer. Kotta szerint; kottára → tesz; kottát ír, másol, olvas; ismeri a kottát. □ Ön nem fog tőlem hallani egyetlen egy olyan
zeneművet se, amit más művészek játszanak,
mert én kótát nem ismerek. (Gárdonyi Géza) || a. A zeneműveknek ezzel a jelrendszerrel rögzített formája. A Himnusz kottája.
- 2. Hangjegyekkel leírt zeneműv(ek)et tartalmazó füzet v. lap. (zene, bizalmas) Kottát forgat: kottát lapoz (vkinek); kottákat vásárol. Kiosztja a kottákat az énekkar tagjainak. □ Amit felbecsül szentre a szalon, Az az utcán rongy kóta, kusza lom. (Ady Endre) Kezében kottát tartott, és bánatos tekintetét megindulva függesztette a távolba. (Krúdy Gyula)
- 3. (régies) Hangjegy. Leírt egy-egy kottát.
- Szóösszetétel(ek): kottafej; kottafüzet; kottairka; kottaíró; kottakönyv; kottalap; kottaolvasó; kottatartó.
- kottás.