KITÉTEL [e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. (csak egyes számban) (ritka) A kitesz (I. 1, 1a, b, c, 34) igével kifejezett cselekvés; kitevés. A bútorok kitétele az udvarra; a hirdetmény, a határozat közszemlére való kitétele; az oltári szentség kitétele; a név kitétele az újságba(n); hivatalból való kitétele óta; az írásjelek, a kérdőjel, a pont, a vessző kitétele. □ Rendeljétek el
e holt tetemek Kitételét magas ravatalon. (Arany JánosShakespeare-fordítás)
- 2. (régies) Csecsemőnek más kapujába, küszöbére v. vmely forgalmas helyre tevése.
- 3. (rendsz. minősítő jelzővel, gyak. többes számban) (átvitt értelemben) Kifejezés (4), állandósult v. alkalmi szókapcsolat, fordulat (4). Erős, kemény, nyers kitétel(ek); németes kitétel; sértő kitételeket használ. Ilyen kitételeket velem szemben ne használj! □ A színház
meglett emberekért áll, s ezeket ha szabad íly közéletbeli kitétellel élnem már nem lehet csupa gyermeki péppel tartani. (Vörösmarty Mihály) A legdurvább kitételek hömpölyögtek a sáros cikkecskében. (Tolnai Lajos)
- Szóösszetétel(ek): gyermekkitétel.
- kitételű.