KANCELLÁR [ë] főnév -t, -ok, -ja
- 1. (történettudomány) Hajdan az uralkodók udvarában az a tisztviselő, aki a királyi rendeleteket, iratokat szerkesztette és kiadta, s esetleg a kormányzati teendőkben is részt vett. □ Számadását mindig bemutatta A vele egy húron pendült kancellárnak. (Sárosy Gyula)
- 2. Némely ország, birodalom legfőbb kormányzó tisztviselője. A német, az osztrák kancellár; szövetségi kancellár. □ Scheidemann november 9-ikén proklamálta a német köztársaságot
Ebert lett a kancellár. (Kuncz Aladár)
- kancellári; kancellárság.