KÍMÉLET [e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
Az a bánásmód, amelyben az részesül, akit kímélnek (12); figyelmes gyöngédség, kíméletben részesít vkit; kíméletre szorul; kíméletet tanúsít vki iránt; kímélettel bánik vkivel, vmivel. □ [Margit] a legszelídebb kimélettel szólt Gizellával Abafiról. (Jósika Miklós) Aki megkeseríti az életedet, aki vétett ellened és ellenem, csak egy gonosz álomkép, mely kíméletet nem érdemel. (Babits Mihály) || a. Kegyelem, irgalom. Kíméletért könyörög; nem ismer kíméletet. □ Épen hátra nézve látja a szándékot. Már a kíméletre itt nincsen többé ok. (Vajda János)