KEZDEMÉNY [e-e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. (régies) Kezdeményezés (1). □ Im atyád szava, Megszentel a bűnös kezdeményt. (Vörösmarty Mihály) Kegyed
mindent az én nyakamba hárít, bolott a kezdemény sokkal előbbi. (Arany János) || a. (régies) Próbálkozás, a kezdete vminek. □ Amint Zrínyi stancáiból a "török ifjú" idylljét versszakos formába átalönti [Ráday],
méltó kezdeménye az új iskolának. (Arany János) Legrégibb kezdeményei
a néphumornak azon gúnyadomák, mik egy-egy veszett hírű falura költettek. (Jókai Mór) || b. (rendsz. többes számban) (régies) Az első lépések (megtétele); alapvetés. □ Nem járt iskolába, mert a vagyonszerzés kezdeményeivel volt elfoglalva. (Jókai Mór)
- 2. (növénytan, biológia) Vmely szervi berendezésnek első jelentkezése a kifejlődés kezdetén. A mag, a levél, a virág kezdeménye.