JÖVEVÉNY [e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. Más vidékről v. más országból jött, ismeretlen személy; idegen. A jövevény szálást kért. A jövevényeket szívesen látták és megvendégelték. □ Egy Gerárdus nevű francia 1112. esztendőben Jeruzsálemben a jövevények és zarándokok számokra [= számára] egy nagy ispotályt építtete. (Mikes Kelemen) Az ajtó küszöbén Megáll egy fáradt jövevény. (Arany János)
- 2. (néha kissé rosszalló) Idegen, más vidékről v. más országból jött és vhol megtelepedett, de új helyén még idegennek tekintett személy. Jövevényt befogad. Az csak olyan jövevény. □ Az utcavégi boltocska előtt egy sáros, rongyos falusi szekér állt meg
A jövevény zavartan emelt ki az ülés alól egy kis ládát. (Petelei István)
- 3. (tréfás) Megszületendő gyermek, ill. újszülött. Mikorra várják a kis jövevényt? Hogy hívják a kis jövevényt?
- 4. jelzői használat(ban) (régies, irodalmi nyelvben) Idegen, máshonnan jött <személy v. személyek csoportja>. □ [Az elszabadult áldozati barom] vaktában előre bolyongván, A jövevény bolgár seregek közepébe vetődik. (Vörösmarty Mihály) Leraká a gyepre A holmit;
Most jövevény útas szedi majd fel mindet. (Arany János)