JÓKOR határozószó, középfok jobbkor, felső fok: legjobbkor
- 1. Éppen akkor, amikor kell; a kellő időben. Éppen jókor jössz, most van egy kis időm. Még jókor félreugrott a száguldó autó útjából. 11 Soha jobbkor nem jöhettél (intézkedhettél stb.) volna!: a legjobbkor, a legalkalmasabb pillanatban jöttél (intézkedtél stb.). □ A vitézeknek soha jobbkor nem jöhetett volna ez a parancsolat. (Jókai Mór)
- 2. Idejében, meglehetősen korán. Jókor megtanulta a mesterség minden csínját-bínját. Jókor üzentek érte, még maradt egy kis ideje felkészülni. □ Szegény fiú jókor ismerkedik meg az élet keserűségeivel. (Eötvös József) || a. Korán (reggel). Ma jókor keltem. □ E reggelen is jókor fölkelve
nem állhatott ellen a vágynak, hogy
nézze a felkelő napot. (Eötvös József) Urunk
meghagyta, hogy ma jókor Talpon legyünk. (Arany JánosArisztophanész-fordítás) Vacsora után mindjárt lefeküdtünk, hogy jókor indulhassunk. (Gárdonyi Géza) Jó reggelt kisleány
Jókor keltél! Jókor kell a kastélyba a tej. (Krúdy Gyula)
- 3. Jókorra: kellő időre; korai időre. Épp jókorra rendelte a kocsit. || a. (gúnyos) Későn, késve, rosszkor. Te is jókor jössz. Ugyan jókorra halasztottad a dolgot!
- jókori.