ISTENKEDIK [e-ë] tárgyatlan ige -tem, -ett [e, ë], -jék (-jen) [ë]
- 1. (rendsz. -t ragos mértékhatározóval) (népies) Istenre hivatkozva kér vkit, vmit, rimánkodik, könyörög vkinek, vmiért. Hiába istenkedtek az ispánnak, hogy ne üssön. □ Ott állottak
a templom lépcsőjén, ott esedezett, istenkedett neki a fiú. (Kaffka Margit) Addig istenkedtem
[a gazdának], míg utoljára azt mondta: nem bánná ő az udvart, de mi lesz a gyöppel? (Móra Ferenc)
- 2. (ritka, irodalmi nyelvben) Rendsz. "jaj istenem" felkiáltással elkeseredetten panaszkodik, sopánkodik. □ Hiába istenkedett kurucoknak fogytán, labancoknak szaporodtán, országnak veszedelmén. (Eötvös Károly)
- istenkedés; istenkedő.