ISTENFÁJÁT indulatszó (csak személyragos alakban; rendsz. határozott névelővel, gyak. neki határozószóval v. -nek ragos főnévvel), (
ritka)
az istenfádat!, az istenfátokat! <Szépítő, enyhe káromkodásként.> (
népies)
- 1. <Nagyfokú felindulás, harag, felháborodás kifejezésére.> De az istenfáját (neki), majd kitöröm a nyakát annak a gazembernek! Az istenfáját a büdös kölykinek! □ Cyrano: (felordít és rárohan) Az Istenfáját!
(Ábrányi EmilRostand-fordítás) Megvágott egy török, az istenfáját neki! (Gárdonyi Géza) Az istenfáját annak a papnak: még hogy én világgá menjek! (Gárdonyi Géza) Az istenfáját! Nyughassék az ifiúr! (Móricz Zsigmond)
- 2. <Nagyfokú megütközés kifejezésére.> Hinnye, az istenfáját, csak nem törted össze? Hé, az istenfádat, mit keresel itt? □ Jelentem alássan
itt a török, az istenfáját! (Gárdonyi Géza) Az istenfáját annak a cigánynak, ha még kedvet sem csinál. (Móricz Zsigmond)
- 3. <Nagyfokú csodálkozás kifejezésére.> Hű, az istenfáját, de nagy hegy!