A magyar nyelv értelmező szótára

ISTEN [e] főnév -t, -ek, -e [ë, e] (tulajdonnévként nagy kezdőbetűvel)

• 1. (mitológia) <A keresztényektől pogánynak tartottak vallási hiedelme szerint> az emberek sorsát intéző, ill. az emberek életébe tevékenyen beleavatkozó emberfölötti lény. → Nyilas isten; az istenek eledele, itala; az istenek gyűlése, lakhelye; isten kardja: a hunok világuralmát jelképező csodás kard <a hun mondában>; az alvilág istenei; az Olümposz istenei; a germán, az ugor, a szláv népek istenei. A régi görögök és rómaiak istenei legtöbbször a természet csodálatos erőinek megszemélyesítői voltak. □ A kicsapongó istenek halottak, Kora lejárt a dölyfös boldogoknak. (Reviczky Gyula) Az egész fürdő … olyan volt, mint különös pogány templom, ahol a szerelem istenének áldoznak. (Kuncz Aladár) Az istenek halnak, az ember él. (Babits Mihály) Tízezer imát | mondok az ég s föld minden istenének, | csakhogy feltámadj és élj! (Szabó Lőrinc)
• 2. (vallásügy) <A keresztények, a zsidók és a mohamedánok hite szerint> a világ ura, teremtője és fenntartója, a legtökéletesebb személyiség. → Boldog isten; bölcs isten; → élő isten; igazságos, jó, kegyes isten; → magasságos isten; → mindenható isten; nagy isten; (az) → öreg isten; örök isten; az egy → igaz isten; az isten áldása ←; isten anyja: Szűz Mária, Jézus Krisztus anyja; isten báránya ←; isten fia: Jézus Krisztus; isten büntetése, csapása, verése; isten haragja ←; isten háza ←; ez nem történik isten hírével ←; isten igéje; isten kegyelméből ←; isten kegyelméből ← való király; isten kegyelmével ←; az isten kertje ←; isten választott ← népe; isten nevében ←; isten országa ←; isten ostora ←; isten ostora ← van rajtunk; isten szolgája ←; isten teremtése, teremtménye; vkit → megsegít az isten; ha van isten az égben: ha van igazság a világon; isten ellen való → vétek; istennek → szolgál v. istent szolgálja; istennek → szenteli magát; isten után ←. □ Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel bőséggel …! (Kölcsey Ferenc) Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér, Csak titkon érző lelke ohajtva sejt: Léted világít mint az égő Nap, de szemünk bele nem tekinthet. (Berzsenyi Dániel) Szent az ügyünk, velünk van az isten. (Petőfi Sándor) || a. <Elhomályosult jelentéssel állandósult szókapcsolatok számos típusában:> – a) <Köszöntésre, üdvözlésre haszn. állandó szókapcsolatokban.> (népies) Adjon v. adj’ isten!: <érkezéskor, találkozáskor, főleg férfiak közt>; (adjon Isten) jó napot v. jó reggelt v. jó estét; az isten áldja ←; (népies) fogadj isten!; <az üdvözlés viszonzásaként>; isten hírével ←; → menj isten hírével; isten hozott v. hozott isten, isten hozta v. hozta isten!: <érkezéskor>; isten hozzád ←! v. isten hozzátok!; isten önnel! isten vele(d)!: <elváláskor>. Istennek → ajánlom. □ Isten veled, hazám, bátrak hazája. (Eötvös József) Jó napot adjon Isten. – Adjon Isten. No, elgyüttél? (Tömörkény István) Adjon Isten békét, kedvet | Asszonyoknak, embereknek. (Ady Endre) – b) <Jókívánságban.> → Adja isten; adjon isten erőt, egészséget, minden jót stb.; áldja, áldjon meg (→ megáld) az isten; isten éltesse ←; segítse(n), vezérelje(n) az isten; tartsa v. tartson meg az isten; tartsa meg az isten a jó szokását: <köszönő hálálkodás kifejezéseként>; engedje (meg) az isten, hogy …; isten fizesse meg (→ megfizet); isten nyugtassa ←; az isten nyugosztalja ←; istennek → ajánl vkit. – c) <Kérlelésben a kérés nyomósítására.> Az istenre kérlek; ha istent → ismer; tekintsd istent! – d) <Felkiáltásban csodálkozás, ijedtség, félelem, fájdalom kifejezésére.> Istenem! édes jó istenem! jaj, istenem!; irgalmas isten!; teremtő isten!; → te jó isten!; (bizalmas) mit tesz isten!: milyen meglepetéseket hoz a véletlen!; istenem → uram!; az isten szerelmére ← v. szerelméért! – e) <Bizonygatásban, fogadkozásban.> → Bizony isten; isten a → megmondhatója; isten a → tudója; isten a → tanúm; olyan igaz, mint ahogy isten van az égben; isten bizony!; ha isten is úgy akarja ←; isten úgy → akarta; ha isten éltet ←; (az) isten látja (a) → lelkemet; ha az isten megsegít; isten ments(en)! v. isten őrizz(en)!: a világért se, dehogy, szó sincs róla!; isten engem úgy → segéljen; (bizalmas) az isten (engem) akárhova tegyen!: ti. ha nem úgy van v. lesz, ahogy mondom; → hiszem istenem v. hiszem az istent; → tudom istenem; istenemre mondom, hogy …; <vmely állítás erősítésére>. – f) <Fenyegetésben.> (Az) isten legyen → irgalmas neki v. a lelkének; isten irgalmazzon ← neki; az isten legyen hozzád kegyelmes; tudom istenem, hogy megkeserüli; (régies) istennél a kegyelem: én nem kegyelmezek; nem félsz az istentől?: vigyázz, mert megbűnhődsz! – g) <Szitokban, átokban.> Az isten büntesse meg! Hogy az isten pusztítsa el (→ elpusztít)! Az isten süllyessze el! Verje meg az isten! Az isten akárhova ← tegye! Az istenit neki! – h) <Örömöt, hálát, bizakodást kifejező állandó szókapcsolatokban.> Az isten adta v. küldte; isten dicsőségére; isten jóvoltából; isten kezében vagyunk; isten nevében ←; isten segítségével ←; → hála v. (népies) hálá isten; istennek hála; van isten (az égben)!: a) a becsületesség elnyeri v. elnyerte a jutalmát; b) az igazság kiderül(t), a becstelen megbűnhődik v. megbűnhődött. (szójárás) Jó az isten, jót ád. – i) <Lemondást, megnyugvást, beletörődést kifejező állandó szókapcsolatokban.> Isten akarata, büntetése, csapása, rendelése; → meglátogatta az isten; szabad velünk az isten v. mindnyájunkkal szabad az isten. – j) <Bosszúságot, haragot, felháborodást kifejező állandó szókapcsolatokban.> Ne → adj → isten, hogy (sikerüljön); az isten se → győzi (pénzzel)!; az isten sem találja v. találná meg!; az isten sem tud rajta eligazodni!; van istene(d)?!; isten ellen való vétek; az istennek sem (akarja v. teszi meg); istentől → elrugaszkodott. – k) <Egyéb állandó kapcsolatokban.> Ahogy isten bírni ← adta, engedte; amint isten megteremtette: anyaszült meztelenül; az isten elszólít ← vkit; → elveszi az isten (vkijét); az isten hazaszólít ← vkit; → meglátogatja az isten; az isten magához → szólít vkit; magához vette az isten: elhunyt, elhalálozott; → felviszi isten vkinek a sorsát, a dolgát; (csak) az isten őrizte ←; az isten vkit, vmit vminek → teremt; az isten is neki → teremtette; az isten vkit, vmit vmire → teremt; az isten szabad ege alatt: a szabadban, védő fedél nélkül; kisüt rá v. rásüt az isten napja ←; ne → adj’ isten; isten keze ←; isten ujja ←; (elavulóban) istenben boldogult: elhunyt (személy); istenhez → tér; lelkét istennek → ajánlja; istent → kísért; ne → kísértsd az istent.
• 3. (filozófia) <Némely idealista filozófiai irányzat tanítása szerint> a világegyetem létezésének végső oka és célja; istenség.
• 4. (átvitt értelemben) Vmely felső hatalom v. ellenállhatatlan erő megtestesítője. Földi istenek: magukat istennek képzelő hatalmasságok. A nép szava isten szava. □ A földi isten a – direktor. (Vas Gereben) Új isten szól hozzátok emberek! | Nem ég szülötte Ő. (Tóth Árpád)
• 5. (átvitt értelemben, bizalmas) Vki v. vmi az istene: vkit v. vmit mindennél többre becsül, jobban szeret. A hasa az istene. A pénz az istene. A fia volt az istene.
• Szólás(ok): isten háta mögött: valami eldugott, félreeső, távoli helyen; megveszi az isten hidege; <ember> nagyon fázik, majdnem megfagy; kinőtt az isten markából: <ember> szerfölött nagyra nőtt; (tréfás) isten neki fakereszt!: bánom is én, akárhogy lesz, nekivágok a dolognak; nem ismer se istent, se embert: nem törődik senkivel, semmivel. Közmondás(ok): Nagy az isten állatkertje: sok bolond ember van a világon. Isten malmai lassan őrölnek: ha későn is, de utoléri a gonosz embert a megérdemelt büntetés. Segíts magadon, (az) isten is megsegít: Isten segítségére csak akkor számíthatsz, ha magad is megteszed azt, ami tőled telik.
• Szóösszetétel(ek): 1. istenáldott; istenanya; istenarc; istenátka; istencsodája; istencsúfoló; istendicséret; isteneszme; istenfélelem; istenhivés; istenimádás; istenkáromló; istenkép; istenkereső; istenkéz; istenkísértő; istenszáj; istenszem; istenszerep; istenszeretet; istenszobor; istentehénkéje; istenúgyse; 2. atyaisten; atyaúristen; félisten; hadisten; kisisten.