IRIGYSÉG [i-i v. i-í] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
Az irigy (I. 1, 2) melléknévvel kifejezett lelki, jellembeli tulajdonság, természet, jellemvonás.
Kaján, sanda irigység; → sárga irigység; eszi, rágja, öli, emészti a (sárga) irigység. Az irigység beszél belőle. Az irigység sem találhat benne hibát. Az irigység sem foghatja rá, hogy
□ A gyűlölet és az irigység összecsapnak a feje fölött. (Babits Mihály) || a. Ilyen érzés, lelkiállapot, ill. folyamat; irigykedés.
Irigységgel néz, tekint vkire, vmire. Irigység támadt benne társának sikere miatt. Majd megpukkadt az irigységtől. □ Meglágyul keménység, megszűnik irigység,
Csak én szerelmemnek
nincs vége. (Balassi Bálint) Mutatok valamit ottan a királynak, Olyat, ami nem lesz bátyám szégyenére, Sőt irígység miatt megszakad a lépe. (Arany János) Ette az irigység az öreg udvari embert. (Móra Ferenc) || b. Vkinek irigy (I. 1, 2) volta, természete.
Irigységében fitymált mindent. Alig tudta leplezni irigységét. || c. Ennek külső látható kifejez(őd)ése, megnyilvánulása <az arcon>. □ Az arcán | gyűlölet, irígység. (Kosztolányi Dezső)
- Szóösszetétel(ek): kenyéririgység.
- irigységű.