Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
1. (rendsz. kiemelő hangsúllyal) Körülbelül az imént megismert, a szóban forgó módon; nagyjából így; valahogy így. Én is ilyenformán gondolkozom. □ Ilyenformán történt, hogy már elég nagy fiúcskává növekedtem anyai nagybátyám gondozásában. (Krúdy Gyula)
2. Körülbelül így (, ahogyan most következik). Ilyenformán vezette be a dolgot: □ Vermes úr ilyenformán beszélt: Országos nevű hazánkfia, szeretett kedves barátunk! (Tolnai Lajos) Egy pillanatig ilyenformán méltatlankodtam magamban. Hogyan? Hisz én gyermekkoromban egyetlen csunya szót sem hallottam soha. (Babits Mihály)
3. (gyengébb hangsúllyal) Az imént említett körülményeknek mintegy következményeként; így hát. A többit egymás közt is elintézitek, ilyenformán el is mehetek. □ Julia oly szeszélyes volt, hogy ha igazán szeretett is valakit, mihelyt rokonai férjül ajánlani találták, képes volt kiszeretni belőle Ilyenformán a férjhezmenés esztendőről esztendőre haladt. (Jókai Mór) Morvainé cselédlányok elszerződtetésével foglalkozott ilyenformán járatos volt a női dolgokban. (Krúdy Gyula)