IKERÍTÉS főnév -t, -ek, -e [ë, e] (
nyelvtudomány)
- 1. A szóalkotásnak az a módja, amellyel egy szó megkettőzése, ill. rendsz. némileg megváltoztatott formában való megismétlése útján ikerszó keletkezik. "Diribdarab" szavunk ikerítés útján keletkezett.
- 2. (ritka) Ilyen módon, ilyen formában alakított szó; ikerszó. → Forradásos ikerítés.
- 3. <Két szótag határán> vmely rövid mássalhangzónak a megnyújtása, hosszan ejtése.