HEBEG  [e-ë] ige -tem, -ett, -jen [e, ë, ë] (
hangutánzó)
tárgyatlan <Zavarában, izgalmában> akadozva beszél; dadog (2). 
Annyira megijedt, hogy csak hebegni tudott. □ Felugrott, s elkezdett hebegni 
 s kapkodta a szókat. (Móricz Zsigmond) || a. tárgyas <Zavarában, izgalmában> akadozva mond vmit. 
Félek tőle  hebegte a leány. □ Ijedten tekintett fiára, s hebegett valamit. (Tolnai Lajos) || b. (
ritka) Dadog (1).
- Igekötős igék: elhebeg; összehebeg.
- hebegés; hebegő.