HANGVÉTEL főnév
(
zene) A kezdő hang megszólaltatása vmely zenemű, énekszám előadásában; intonáció. □ Gyönyörű dalokat énekeltek
eszményien tökéletes hangvétellel, elöl a szájüregben, a fog táján képezve a hangot. (Nagy Lajos) || a. (
zene) A hangképzés (3) módja. || b. (
zene,
1945 után) A dallam stílusa, a dallam formai és kifejező jegyeinek összessége.
A cseh kórusegyüttesnek jellegzetes hangvétele volt. || c. (
átvitt értelemben,
választékos,
irodalmi nyelvben) Vmely irodalmi mű kezdetének jellegzetes (hatású) stílusformája.
A bírálat friss hangvétele szerencsésen meghatározta az egész írás alaphangulatát.