HANGICSÁL ige -t, -jon (
régies,
irodalmi nyelvben)
tárgyatlan <Kisebb madár> kedves hangon énekel(get). □ A kisded pacsirta
Ékesen hangicsál. (népköltés) Féllábon hallgatja a tóparton a
gém, a nádiveréb hangicsálni kezd. (Madách Imre) A hegyekről lőtték a várat
Közbe pedig hangicsáltak a fülemilék. (Jókai Mór) || a. tárgyatlan és (
ritka) tárgyas (
kedveskedő) <Személy> énekel, dalol, trillázik; hegedűn v. fúvóhangszeren (finoman, halk futamokat) játszik. □ Hiába hangicsál a duda, furulya, Összebőg a marha, megszalad a gulya. (Csokonai Vitéz Mihály) Csintalan beszéddel egymást megnevettetik, szerelmes dalokat hangicsálnak. (Jókai Mór)