Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
HALLÓ [2] mondatszó és főnév, (ritka, főleg régies) haló
I. mondatszó
1. <Telefonban híváskor, jelentkezéskor v. beszélgetés közben használt szóként, annak kifejezésére, hogy a hívó kapcsolatot keres, a hívott felveszi a kapcsolatot, ill. hogy a hívó és a hívott között a kapcsolat még megvan, nem szakadt meg.> Halló! Itt Kovács Péter. Halló! Ott ki beszél? □ Cseng-bong a telefon: "haló! haló!" (Kozma Andor)
2. <Hallótávolságra, távolabb levő személyhez v. csoporthoz intézett figyelemkeltő szóként, rendsz. megszólítás előtt.> Halló, Jancsi! Várj meg! Halló, gyerekek! □ Halló, úrfi! kiáltott le a leány az udvarra Halló, úrfi! (Petelei István) || a. <Hallótávolságra levő ismeretlen személy(ek) megszólításaként.> Halló! Álljon meg! □ Vidovics kezdte ostromolni a várat. Halló, valaki! s buzgón döngette a nagy tölgyfaajtót. (Ambrus Zoltán) || b. (vadászat) <Vadászok üdvözlő szavaként.> Halló! Halló! □ Hallóh! az erdők néma rejtekében Itélő kürt riad. (Ábrányi Emil)
II. főnév (ritka) A halló! szó <mint a hívás, jelentkezés, üdvözlés szava>; ezzel a szóval történő hívás, jelentkezés, üdvözlés. □ Hallik a Bende, jer erre, ne arra, elő ide szózat, | A halló! a hahó! meg az ördög tudja: mifélék. (Arany János)