HOGYNE [ë] határozószó, mondatszó és főnév
Általában határozott, erélyes, nyomatékos igenlés kifejezésére: természetesen; természetes, hogy
; persze (, hogy
)
- I. határozószó (feltételes módú állítmánnyal és kirekesztő szórenddel kapcsolatban)
- 1. <Kérdésre adott nyomatékos igenlő feleletben:> természetesen, persze hogy
(feltételes módú állítmánnyal) [Eszel levest?] Hogyne enném: természetesen eszem; persze hogy eszem. [Elviszed a csomagot?] Hogyne vinném. □ Ismeri-e az öreg Ceceyt, a fakezűt? Hogyne ismerném. (Gárdonyi Géza) || a. <Elhangzott (kijelentő módú) állítás megerősítésére, rendsz. az állítás nyomatékos szavának megismétlésével.> Haragudtam rá, (de) hogyne haragudtam volna, mikor
Fáradt; hogyne volna fáradt ennyi munka után. Előzőleg felhívott telefonon. Hogyne hívott volna, hiszen alig várta, hogy
□ Megyek édes fiam, hogyne mennék! (Mikszáth Kálmán) Az öreg asszonyság hevesen bólintgatott fejével: Megmondom, hogyne mondanám meg. (Krúdy Gyula) || b. <Felszólítást, kérést jelentő mondat után a készség nyomatékos hangsúlyozására.> [Tedd meg, kérlek.] Hogyne tenném meg. □ "Nem hagyok örököst
csak egy hű cselédet: Azt kötöm szivedre meg a magyar népet."
A király pediglen így felelt szavára: "Hogy ne lenne gondom az öreg szolgára?" (Arany János) || c. <Megelőző közlés magától értődő, természetes következményének élénkítő bevezetésére.> □ Nem kerestek engemet kötéllel; Zászló alá magam csaptam én fel: Szülőanyám, te szép Magyarország, Hogyne lennék holtig igaz hozzád! (Arany János) Ő [= a nevelőnő] is volt egyszer fiatal, hogyne fogta volna el ez a kísértés [a férjhez menés vágya]! (Ambrus Zoltán)
- 2. <Tagadó formában feltett kérdésre adott válaszban, a kérdésben foglalt tagadás erélyes cáfolására.> [Nem hallottad?] Hogyne hallottam volna. || a. <Tiltásra, tiltó alakú kérésre adott feleletben, vmely ellenkező cselekvés természetességének hangsúlyozására.> [Ne írj neki.] Már hogyne írnék?! □ "Jaj, ne menj ki Lászlóm, jaj, ne menj ki szentem: | Valami hidegség úgy borzongat engem!" | "Hogy ne mennék, édes? majd itt ér a hajnal." (Arany János)
- II. mondatszó
- 1. <Állító alakú kérdésre adott nyomatékos igenlő feleletként, néha megelőző indulatszóval együtt:> természetesen úgy van (volt, lesz) <, ahogyan a kérdés szavaival állíthatjuk>; persze. [Eljössz?] Hogyne! [Eszel levest?] Ó hogyne! □ Fenntartja még ezt a meghívást? Óh hogyne, persze
(Móricz Zsigmond) Hát mosást is vállal? Hogyne. Mos, vasal, még pedig hogyan. (Kosztolányi Dezső)
- 2. (ritka) <A megelőző közlés tartalmának természetes, magától értődő voltát kiemelve, magyarázat bevezetéséül:> természetes, hogy azt tettem (, hiszen)
□ [A tenoristára] áhitatos tisztelettel néztem
Hogyne: annak az angyalképű lánynak a papája! (Gárdonyi Géza)
- III. főnév (ritka) A "hogyne" szóval való felelet. Az időnként hallatott "úgy van", "hogyne" közben elszundikált.