HEVÜLÉS főnév -t, -ek, -e [ë, e]
Általában a hevül igével kifejezett testi v. lelki folyamat, ill. állapot; az a tény, hogy vki, vmi hevül.
- 1. Kül. hirtelen fellépő, gyorsan múló testi forróság időnkénti érzése, amelyet rendsz. izzadás kísér. A vér hevülése. Vérmes embereknek, öregedő nőknek gyakran van hevülésük. □ Veszedelmes hevűlést Érez megromlott vérében. (Fazekas Mihály)
- 2. (átvitt értelemben, régies, irodalmi nyelvben) Lelkesedés, rajongás. □ A tárgy iránti hevűlés olykor túlságba csap. (Arany János) A szerelmi hevülést valami bódult
őrjöngés váltá fel bennem. (Jókai Mór)