A magyar nyelv értelmező szótára

Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.

H [2]

H [1] [há] főnév h-t, h-ja I. (nyelvtudomány) Beszédhang: a hangszalagoknak mintegy tíz fokos résén kitóduló levegő súrlódásából keletkező mássalhangzó; két magánhangzó között zöngés, egyébként zöngétlen réshang, gégehang (pl. a hihető szó első és harmadik hangja). A h ejtése, képzése. II.

1. Ennek a beszédhangnak írott v. nyomtatott jele; a latin ábécének nyolcadik, a magyar ábécének a gy és az i közé eső tizennegyedik betűje; nyomtatott alakja: h, H. Kis h; nagy H.
2. (rendsz. jelzőként) <Felsorolásban sorszámnév helyett, ha a sorozat többi tagját is a latin ábécé betűi jelölik:> nyolcadik. A h) bekezdés; az első szakasz h) pontja; H-vitamin.
3. <Írásbeli rövidítésül>: (régies) h: <időpont megjelölésében rendsz. a számjegy felső része magasságában elhelyezett kisebb alakú betűként:> óra (pl. 10^h); h.: a) helyett; b) helyettes; (vegyi ipar) H: a hidrogén vegyjele.