GYÖNYÖRŰSÉG főnév -et, -e [ë, e]
- 1. Vmin érzett rendkívüli tetszés, élvezet; gyönyör (2). Csupa gyönyörűség; gyönyörűsége → telik (vmiben); majd → elolvad a gyönyörűségtől; majd kiugrik a szeme a gyönyörűségtől. Valósággal úszik a gyönyörűségben. A saját gyönyörűségére fest. □ Olvastam, költőtárs, olvastam művedet, S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége. (Petőfi Sándor) Sándorkának szóltam:
hagyja kinn nekem a könyveit. Furcsa gyönyörűség volt
belelopakodni néha ezekbe, portörülgetés helyett. (Kaffka Margit) Miután már régen élvezte az alvás gyönyörűségét, kedves ebéd utáni szendergésbe mélyedt. (Krúdy Gyula)
- 2. (ritka) Vminek a gyönyörű, pompás volta, szépsége. A táj gyönyörűsége. □ Így múlik el a világnak Minden gyönyörűsége! (Berzsenyi Dániel)
- 3. <Kedveskedő megszólítás, mellyel általában férfi szólít nőt v. felnőtt (hozzátartozó) gyermeket.> Gyönyörűségem! □ Beh szép vagy, öröm vagy, én gyönyörűségem! (Arany János) || a. <Gúnyos mellékízzel, a rosszallás kifejezésére.> No te gyönyörűség! Megjöttél?