GYEREK [e-ë] főnév -et, -e [ë, e] (A → gyermekhez képest amely egyes nyelvjárásokat kivéve rendsz. választékosnak, hivatalosnak tekinthető , köznyelvi, általában elterjedt)
- 1. Gyermek (1, 1ae, 2, 2ab, 6, 6a). Az → ember(nek) gyereke. Még csak gyerek. □ Most kezdte átlátni, hogy micsoda kemény gyerekkel akadt össze. (Jókai Mór) Olyan szép szálas gyerek volt, még a kisasszonyok is utána néztek az ablakból. (Gárdonyi Géza) Egyre nyomogatta a csengettyű gombját. Mit játszol? Olyan vagy, mint egy gyerek. (Kosztolányi Dezső) Mig száradt künn az ing: | tátott szájjal
szendereg |
két gyerek. (József Attila) || a. (bizalmas) <Bizonyos kisebb közösségben, családban> a keresztnévvel nevezett, ismert, a közösséghez tartozó fiatal személy, főleg fiú, ill. fiatal férfi. A Pali gyerek. □ A Feri gyerek maga nyergelte
fel hóka lovát. (Eötvös Károly) Már szombaton este nem lehet bírni
az Énok gyerekkel. A városba mennek holnap. (Tömörkény István)
- 2. (mindig jelzővel) (bizalmas) Olyan férfi, aki a jelzővel kifejezett hely, táj szülötte. Alföldi, falusi gyerek; igazi pesti gyerek. □ Jászkunsági gyerek vagyok, | Jászkunságon születtem. (népköltés)
- Szóösszetétel(ek): 1. gyerekarcú; gyerekasszony; gyerekbőség; gyerekcsapat; gyerekcsíny; gyerekcsoport; gyerekgondozó; gyereknagyságú; gyereknevelés; gyereksírás; gyerekszék; 2. cigánygyerek; cseregyerek; csodagyerek; diákgyerek; fenegyerek; fiúgyerek; ikergyerek; keresztgyerek; kisgyerek; leánygyerek; mostohagyerek; munkásgyerek; parasztgyerek; szerelemgyerek; utcagyerek; zabigyerek.