GYALÁZAT főnév -ot, -a (csak egyes számban)
1. Egyes személy v. vmely közösség erkölcsi értékének mások által való megtámadása, ill. ennek következtében a becsületén, hírnevén esett sérelem, csorba.
Gyalázat éri; vkinek a nevén gyalázat szárad; gyalázatba kever, taszít vkit; gyalázatán kesereg; gyalázatot ejt vkin; gyalázatot szenved. □ A magyar név megint szép lesz,
Mit rá kentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! (Petőfi Sándor) Égeti lelkünket e szörnyű gyalázat. (Arany János) Új szívünk nőjjön, égi
Ne tudjon kínt meg lázat, Ne érje több gyalázat. (Tóth Árpád)
- 2. Az a szó, kijelentés, mellyel vkit gyaláznak. Gyalázatot szór vkire; gyalázattal illet vkit. □ Minden
gyalázatot most tennen emberedre szórsz. (Arany JánosArisztophanész-fordítás)
- 3. A meggyalázottság állapota. (régies, választékos) Gyalázatba ejt: <nőt> házasságon kívül teherbe ejt. Gyalázatában magára hagyták. □ Szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatában is nemzetemet! (Petőfi Sándor)
- 4. (állítmányként v. indulatszó-szerűen) <A felháborodás kifejezéseként:> aljas, becstelen, hitvány cselekedet, dolog; megalázó állapot, helyzet. → Szégyen, (és) gyalázat! Ez már mégis gyalázat! Gyalázat ilyet állítani! □ Ej, szégyen, gyalázat | kardot ragadni. (Katona József) Söpörjük ki A királyi házat, Annyi benne a szemét, hogy Igazán gyalázat! (Petőfi Sándor) Szégyen és gyalázat Zúg, morog mindenki. (Arany János)