GUSZTUS főnév -t, -ok, -a (
bizalmas)
- 1. Ízlés. Gusztus dolga. Furcsa gusztusa van. □ Sok ember még ma is azt hiszi, azért ír valaki népies verset, hogy a parasztok gusztusát eltalálja. (Arany János) Kiadóim közvetlenül vagy közvetve mindig tudósítottak a maguk vagy közönségük gusztusáról. (Krúdy Gyula)
- 2. Étvágy. Gusztusa támadt pörköltre. Gusztust kapott a süteményre. □ Emberhúsra is nagy gusztusuk jött. (Petőfi Sándor) Olyan sovány vagy, hogy terád nem támad gusztusa ennek a nagy étvágyú állatnak. (Móra Ferenc) || a. (bizalmas) Kedv (2a). Gusztust csinál vkinek vmihez v. vmire. Egy kis sétára támadt gusztusa. □ Legfőbb gusztusom van zsarnokot játszani. (Arany JánosShakespeare-fordítás) Ha valami gusztust csinál az élethez, az
a frissen csapolt sör. (Krúdy Gyula) Micsoda gusztussal szokta az evéseket részletezni Laci bátyám
(Móricz Zsigmond)