ELPUHÍT ige
tárgyas <Kül. férfit, fiút v. emberi közösséget> gyengévé, erélytelenné, fáradalmak elviselésére, veszedelemmel való szembeszállásra alkalmatlanná v. képtelenné tesz.
A kiváló atlétát a kicsapongás egészen elpuhította. □ A kéj az, ami táplál véneket S az ifjat elpuhítja. (Vörösmarty Mihály) Elpuhitott, nyomoritott a német, Csúfja lettünk ős apáink nevének. (Arany János) || a. (tárgy nélkül)
A hideg víz edz, a meleg elpuhít.
- elpuhítás; elpuhító; elpuhított.