ELŐIDEJŰSÉG [e-e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban) (
nyelvtudomány)
Az az időbeli viszony, hogy két cselekvés, történés, állapot közül az egyik főleg a mellékmondatbeli v. a mondat állítmányához tartozó igenévvel kifejezett megelőzi a másikat, főleg a főmondatbelit v. az állítmányban kifejezettet (pl. Befejeztem a munkámat, azután pihentem. Miután befejeztem a munkámat, pihentem. Munkámat befejezve pihentem)