ELLENKEZÉS főnév -t, (-ek), -e [ë, e]
- 1. Az ellenkezik (1) igével kifejezett cselekvés, megnyilvánulás, magatartás; az a tény, hogy vki ellenkezik vkivel; vitázó, tiltakozó ellentmondás, szembeszállás, ellenszegülés. Az ellenkezés ösztöne. Szokása az ellenkezés. Megszállta az ellenkezés ördöge. Ellenkezés nélkül követett. Nem tűr ellenkezést. Ellenkezést kelt vkiben. □ Amit én parancsolok, Abban ne történjék ellenkezés soha. (Vörösmarty Mihály) || a. Összetűzésekben megnyilvánuló nézeteltérés; egyenetlenkedés, civódás. Állandó ellenkezésben élnek. Ellenkezésbe jut vkivel. □ Csányi
szúró tekintettel [nézett] Szemerére, kivel sok ellenkezése volt. (Jókai Mór) Maguk ugye ellenkezésben élnek? (Mikszáth Kálmán)
- 2. Ellentét. Ellenkezésbe kerül önmagával. Ellenkezésbe jut v. kerül a józan ésszel.