ELLENKEZIK [e-e-ë] tárgyatlan ige -tem, -ett, -zék (-zen) [e, ë, ë]
- 1. Ellenkezik vkivel, ritk. vmivel: kötekedve, vitázva ellentmond neki, szembeszáll vele; tiltakozik, ellentétes véleményen van. Mindenkivel, örökösen ellenkezik. Szüleivel is ellenkezik. □ Nem is mertek
ellenkezni szavával. (Vörösmarty Mihály) Nem ellenkezik tovább és kifizeti az adóját. (Mikszáth Kálmán) || a. Kötekedik, civódik, ellenségeskedik. Minek ellenkeztek mindig? Ha munkát adnak neki, azzal kezdi, hogy ellenkezik. || b. (határozói vonzat nélkül) Vmely akaratnak, utasításnak, parancsnak, erőszaknak ellenáll, tiltakozik ellene, szembeszáll vele, vonakodik, nem hajlandó teljesíteni. Ha ellenkezik, karhatalmat veszünk igénybe. A lány ellenkezett, de ő megcsókolta. □ A kötőféket nem adom ellenkezett a gazdám. (Mikszáth Kálmán) Nem ellenkezett, szót sem szólt. Ráfeküdt a hordágyra, és engedte, hogy vigyék. (Kuncz Aladár)
- 2. <Vmely dolog, jelenség, tett, megnyilvánulás> nem egyezik, nem egyeztethető össze, ellentétben áll vmivel, ellentmond vminek. Ellenkezik a demokrácia lényegével; ellenkezik az ízlésemmel; ellenkezik a józan ésszel. □ Janka olyan új gondolatokkal jött, ami ellenkezett az én primitív családiaságommal. (Móricz Zsigmond)
- 3. (régies) Ellentétben áll, ellentétes vmivel. □ Utunk iránya különbözik, csaknem mondhatnám ellenkezik. (Kossuth Lajos) Mindegyik elbeszélő merőben ellenkezett a másikkal. (Jókai Mór)