ELKOMORODIK tárgyatlan ige -tam, -ott, -jék (-jon)
- 1. <Személy, ill. ennek derűs arca, tekintete> komorrá válik; elkomorul. Nyájas arca elkomorodott. Elkomorodva hallgat. || a. Elkomorodik vmi: vkinek a hangulata, vminek az érzelmi színezete vidámból, derűsből komorrá változik. Elkomorodott a hangulat, a társalgás.
- 2. (irodalmi nyelvben) Vki, vmi elkomorodik: hallgatag, mély bánat, szomorúság fog el, ül meg vkit, vmit; nagyon elszomorodik. □ Gyuri
csak néha komorodott el napokra. (Mikszáth Kálmán) Úgy tartotta a család, hogy
ősatyánk "megvette a legnagyobb házat
és akkor megházasodott". Most egy fekete, vad asszony lakik benne, egyedül, elkomorodva. (Móricz Zsigmond)
- 3. Elkomorodik az idő: sötéten felhőssé, borússá válik az i. □ Az idő elkomorodott. Szél jött,
mely fekete felleget hajtott magával. (Petőfi Sándor)
- elkomorodás; elkomorodó; elkomorodott.