ELCSITÍT tárgyas ige
<Zajongó embert, hangos szavú állatot, ill. emberi, állati hangot> elhallgattat, elcsendesít.
A síró gyereket ringatással elcsitította. Elcsitította a gyereksírást. A kutyaugatást füttyel csitította el. □ Béni úr
nem tudta sírását másképp elcsitítani, hát felcsókolta könnyeit. (Herczeg Ferenc) || a. (
átvitt értelemben) <Vkinek, vminek az elégedetlenségét, nyugtalanságát> vágyainak, igényeinek kielégítésével bizonyos időre lecsillapítja. □ Mindég az állat első bennetek, És csak midőn ezt el birád csitítni Eszmél az ember. (Madách Imre)
- elcsitítás; elcsitító; elcsitított.