EKE [eke] főnév ekét, ekéje [e, e-e]
Igásállattal v. gépi erővel vontatott talajművelő eszköz, mely a rászerelt erős, meghajlított, éles vaslemez v. korong segítségével a talajt 1020 cm mélységig megforgatja, felszántja.
Fogatos, többes eke; az eke szarva: a) ekeszarv; b) (
átvitt értelemben) <a paraszti v. ritk. más munka jelképeként>;
az eke szarvánál, az eke szarva mellett marad: (
átvitt értelemben is)
paraszti sorban m.; nem tanul tovább; megfogja az eke szarvát: (
átvitt értelemben is) <kül. paraszti munkáról:> nekilát a munka elvégzésének;
az eke tengelye; → kiveti az ekét. □ A királyoknak ura a porból, az eke mellől
nagyra felemel valakit. (Mikes Kelemen) Mind háborúskodott, csak az maradt hátra, Aki épen kellett az eke szarvára. (Petőfi Sándor) Írástudó legény, de az eke szarva mellett maradt. (Petelei István) A lovak
húzzák az ekét,
ő tartja az eke szarvát, s szaporán lépdel, szinte szalad az eke után. (Nagy Lajos) || a. Ekevas.
Kicsorbult az eke.
- Szóösszetétel(ek): 1. ekealj; ekealkatrész; ekeborona; ekeforduló; ekeföld; ekekapa; ekekerék; ekerúd; eketengely; 2. faeke; gőzeke; hóeke; vaseke.
- ekéjű; ekés.