EGYKEDVŰ [ë-e] melléknév -en [e] v. (
ritka) -n
Olyan <személy>, akinek hideg, közönyös nyugalmát sem jó, sem rossz változás, esemény nem ingatja, nem zavarja meg, aki érdek és részvét, öröm és bánat v. keserűség nélkül tekinti a világot; változatlanul közömbös kedvű, kedélyű.
Egykedvű volt, ügyet sem vetett senkire. Egykedvűen fogadta a hírt. □ Szép egykedvűn átkocogunk A másik világba. (Tóth Árpád) Egykedvűen áll a kapitány a hídon, Vén, viharverte, vaskezű legény. (Juhász Gyula) || a. Ilyen emberre jellemző, valló <külső megnyilvánulás>.
Egykedvű arckifejezés, nézés. Egykedvűen bólogatott. □ Mozogjon a világ, amint akar, kerekeit többé nem igazítom, Egykedvűen nézvén botlásait. (Madách Imre) Szótlanul ült helyén, olyan egykedvűen, mintha nem is lélegzett volna. (Krúdy Gyula)